Thiago Silva a braziloknál, Diego Godín az uruguayiaknál lépett elő életkorbajnokká

Az uruguayi az első olyan válogatott a futball-világbajnokságok történetében, amelyben négy 35 év feletti játékos is szóhoz jutott egyazon mérkőzésen - írta a katari vb ötödik játéknapját értékelve a labdarúgás históriájával és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS).

A németek 44 év után először veszítettek vezetésről

A német futballválogatott 1978 óta először maradt alul világbajnoki mérkőzésen úgy, hogy a félidőben még vezetett - írta csütörtöki elemzésében a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS).

Rico Lewis a legfiatalabb gólszerző kezdőként

A 17 éves és 346 napos Rico Lewis lett a labdarúgó Bajnokok Ligája történetének legfiatalabb játékosa, aki kezdőként pályára lépve gólt szerzett.

Klopp győzelemmel jutott túl 400. meccsén a Poollal

Jürgen Klopp, a Liverpool német vezetőedzője kereken négyszázadik alkalommal ült angol csapata kispadján tétmeccsen, és a hetedik szakvezetővé lépett elő, aki legalább 100 Bajnokok Ligája-mérkőzést vallhat a magáénak.

IFFHS: Messi zseniális formában a vb előtt

Az újabb rekordokat döntő Lionel Messi zseniális formában van a világbajnokság előtt - írta a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapját követő összefoglalójában a futball történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet, az IFFHS.

IFFHS: Csodálatos Erling Haaland!

A Manchester City norvég csatárát dicséri, fotóval illusztrált értékelésének a "Csodálatos Erling Haaland!" címet adva a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS).

A Liverpool 12. alkalommal elődöntős

Az által, hogy a Liverpool FC túllépett a Benficán, az elődsorozatot, a BEK-et is beleszámítva tizenkettedik alkalommal jutott be a Bajnokok Ligája elődöntőjébe - írta csütörtöki anyagában a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS).